Talált tárgy

Elkezdtem átnézni az 500 gigás külső vinyómat és találtam rajta pár érdekességet. Többek között megtaláltam a félbemaradt írásaimat is és pár csírájában elhunyt ötletet. Ezek közül szeretnék most megosztani egyet. A legtöbb történetem a halálba vetette magát az első, vagy második fejezet után, ezért sok van, ami még publikálva se lett. Mivel pedig nem kaptok tőlem mostanában valami sok bejegyzést, így úgy gondoltam, hogy akkor most megosztom az egyiket. Ne örvendjetek neki, mert folytatása nem lesz, de a kritikát azt várom. Egyébként annyit mondanék, hogy ezt egy poénosabb történetnek szántam, azért is vannak benne ilyen idióta karakterek. Ez volt az egyetlen olyan írásom, ahol nem a történetet találtam ki, hanem a szereplőket. Itt kitaláltam először egy rakás idiótát, aztán úgy gondoltam, hogy majd lesz velük valami, de végül mégsem lett. 

R.L.D.S.

Resurrection of the Living Dead Saviour

A teremben sötét volt és hatalmas tömeg. A levegőt füstgépek tették nehezen szedhetővé, de ez az embereket egyáltalán nem zavarta. Elvégre felfűtött hangulatban voltak, hiszen koncertre jöttek. A színpadról halkan elkezdett szólni egy kis intro szerűség, hogy az izgalmakat még tovább fokozza. A színpad körüli lámpák körbe-körbe forogtak és színes fényükkel megvilágították a közönséget. A zenekar még az öltözőben készülődött és várta, hogy elérkezzen a megfelelő pillanat és a sötétben fellopózhassanak a színpadra. Közben a közönség fütyülni kezdett és elkezdték ordítani az R. L. D. S. mozaikszó betűit. Ezalatt elérkezett amire a zenekar várt és csöndben felmásztak a színpadra. A közönség nem láthatta őket, mert a lámpák elvakították őket, a színpadon pedig teljes volt a sötétség. A tagok elfoglalták helyüket.

Tim bemászott a dobok mögé, vékony girhes testét egyből el is takarták a hatalmas hangszer részei. Vörös haja, ami csak feje közepén volt, égnek meredve himbálódzott punk fején. Szeretett vagánykodni, ezért is használt két lábdobot, ahelyett, hogy egyet használt volna dupla lábgéppel. Egész jól tudott vele darálni, annak ellenére, hogy ránézésre azt hinné az ember, hogy egy labdát sem tudna elrúgni pálcika lábaival. Kényelembe helyezte magát a dobszéken és ujjai között párszor megforgatta a dobverőket, közben lábát óvatosan ráhelyezte a lábgépre. A lábgép ütői lágyan nekikoccantak a lábdob oldalának. A lábdobokra az RLDS felirat volt festve.

Hammer elsétált a dobok előtt, a színpad jobb sarkába és nyakába akasztotta LTD/ESP F-415FM fajtájú, 5 húros basszusgitárját. A lámpák halvány fénye egy pillanatra megcsillant a fényes, fekete felületen. A gitárt extrém formája és kivágásai tették igazi metálarc gitárrá. Az öt vastag húr magabiztosan feküdt a stabil, hosszú nyakon, amely átfutott a mahagóni testen. A 24 jumbo érintő és az extra vékony U kivágás a nyaknál, tökéletes játszhatóságot biztosított. A hangszer azonban eléggé nehéz volt, néger gazdája azonban hozzá volt szokva. Csak egyszer rezzent meg Hitler bajusza a megerőltetéstől, amit azért hordott, hogy hangsúlyozza, hogy ő nem is fekete. Bár ez nem nagyon sikerült neki, hiszen a fekete szőrzet eléggé beleépült a sötét színű arcba. Haját is rövidre vágatta, hogy fekete, göndör fürtjei ne emlékeztessék származására. 165 cm magas volt, pocakos és amolyan bambaképű. Ő volt a zenekar egyetlen 100%ig amcsi tagja. Arcát most is, mint minden koncerten, fehérre kente, hogy legalább ilyenkor jól érezze magát, ám ettől úgy nézett ki, mint egy drogos, lisztes képű pávián.

Közben Noah, a szólógitáros is elérkezett helyére. Barna haja rövidre volt vágva, a hajtincsek rendezetten terültek el fején. Ő volt a zenekar legvisszafogottabb és megfontoltabb tagja. Az egyik óriási Marshall hangfalról felkapta Ibanez JEM-7V WH-s hófehér, Super Strato formájú gitárját. A hangszer felettébb csicsás volt. A kulcsok és a tremoló aranyszínű volt, a nyak pedig virágmintákkal volt díszítve. Noah kifejezetten szerette hangszerét, letisztultnak érezte. A hangokat, melyeket kicsalt belőle, pedig a legtisztábbnak a világon. Élvezettel simított végig a hársfa testen, majd a nyakába akasztotta és bemelegítésnek játszott pár skálát, persze hang nélkül, nehogy a közönség észrevegye, hogy már a helyükön vannak.

Elika következett a sorban. Hosszú, vörös haja a háta közepét csapdosta, míg magas sarkújában elsétált a dobok mellett felállított szintetizátorához és elektromos zongorájához. Ő volt a zenekar legfiatalabb és egyben egyetlen női tagja. Hammer morcos pillantást vetett rá, ugyanis a lány még magas sarkú nélkül is Hammer fölé tornyosult, amit a fiú nem nézett jó szemmel.

Fist lépett utolsónak a színpadra. Ő volt a második legfiatalabb a zenekarban, azonban nagyképűségben magasan vezetett. Menetközben nagyot köpött a színpad szélére. Középre sétált és felkapta a földről gitárját, egy Jackson USA WR-1 Warrior-t. A gitár kifejezetten drága volt és minőségi, túl jó ahhoz a két akkordhoz, amit Fist le tudott játszani éneklés közben. Miután a nyakába akasztotta a hangszert és beállította a mikrofont, elővett egy pengetőt. Megmarkolta a mikrofon állványt és behunyta a szemét, szinte itta magába a környezetét, a közönség hangulatát. Az éhségüket, azt, hogy rá, vagyis a zenekarra várnak. Ez volt a kedvence a koncertekben és már nagyon hiányzott neki ez az érzés, mint ahogy egy drogosnak hiányzik mindig a következő adag.

Olyan régen volt már, túl régen. – gondolta.