A héten beszélgettem Jocó barátommal, aki egy csoporttársam az egyetemen. Ő mondta, hogy nemrég volt a Lidl-ben és vett egy chips-et, ami rendesen meg tudja dolgoztatni az ember arcizmait és gyomrát. Mivel szeretem az erős, csípős dolgokat, így egyből ki akartam próbálni én is és mivel hétvégente úgyis szoktunk menni Lidl-be, így semmi nem állhatott az utamba. Ma mentünk is mamámhoz, ami előtt megejtettük a vásárlást. Én nem mentem be a boltba, mert nem szeretem a tömeget, se magát a vásárlást úgy általában. Szóval mondtam szüleimnek, hogy ha látnak Inferno feliratú chips-et, akkor hozzanak belőle mindenképpen. Nem sokkal később vissza is tértek és az ölembe pottyantottak egy zacskó chips-et. Mamámnál gyorsan lefotóztam a zacskót, hogy meg tudjam nektek mutatni.
Miután a fotó elkészült, azonnal ki is bontottam és tesómmal neki vetettük magunkat. Tényleg erős volt, de teljesen ehető. Nekem nagyon ízlett. Bár egyszer nekem is majdnem kipattant a szemem tőle, de az azért volt, mert félre nyeltem. Egyébként ebből a chips-ből három fajtájú kapható. Ezek a következők:
Hot, Extra Hot, Inferno
Igen, az Inferno a legerősebb. Szerintem aki bírja az erőset, az feltétlenül kóstolja meg. Egyébként a csomagolás hátuljára rá van írva, hogy "fogyasztása gyermekek számára nem ajánlott". Ezen mondjuk mosolyogtam egyet, 18plusszos chips, ráadásul teljesen finom. Ha valamelyikőtök kipróbálná, feltétlenül közölje velem a tapasztalatait!
Egészen meghoztad az étvágyam. :D
VálaszTörlésEnnek igazán örülök :D én eléggé oda vagyok a csípős kajákért :)) ha te is, akkor tényleg ajánlom kipróbálásra :D
VálaszTörlésnyami :D
VálaszTörlésAzért jó hogy a környéken sincs Lidl xD
VálaszTörlésMert? :O Nálunk pont van :D Debrecen meg elég nagy falu, biztos ott is van valahol :D
VálaszTörlésNem kifejezetten xD Legalábbis még nem jött szembe velem:D
VálaszTörlésLool :D és tényleg nincs nálatok, megnéztem most a neten XD Nyíregyházán van, menj oda :D vagy nem tudom, hogy hol van a közeledben :D
VálaszTörlésnagyon jó ajánlom :D
VálaszTörlésén is ki akarom próbálni :D
VálaszTörlésSzia, Bezi! :D De régen láttalak :O
VálaszTörlésPróbáld ki amúgy, csak ajánlani tudom :D Lidl-ben lehet beszerezni :))
Vettem egy zacskót és a benne levő chipset kicseréltem egy másik zacskóba.Haverom a tüdejét kiköhögte XD.Másnak is ajánlom ezt a szivatást
VálaszTörlésIgen, ez már nekem is eszembe jutott :D de még nem szívattam meg vele senkit :O
VálaszTörlésrégóta eszek inferno chipseket,szó szerint odabasz,de nagyon jó!!
VálaszTörlésIgen, tényleg nagyon finom :D lehet kapni amúgy más merre is? Én még csak Lidl-ben láttam :O
VálaszTörléstavaly kóstoltuk azóta is imádom :DDD amúgy ha valaki nem bírja az ennyire csípőset, kóstolja meg az el tequito sajtos salsa szósszal, úgyis csíp de kicsit elnyomja. ja és egyedül, egyszerre az egészet ne egyétek meg :DDDD
VálaszTörlésÉn már volt, hogy betoltam egyszerre, egyedül egy egész zacskóval :D de túléltem xD
VálaszTörlésMár vagy két honapja nemkaphato amugyimádjuk.. Ha vaaki látta valahol az irjon mert vezek egy kazallal
VálaszTörlésÉn régebben mindég 2 zacskóval vettem ebből. Nem vagyok pedig chips rajongó, se a csípőset nem szeretem, de ez megfogott. Nagyon ízlett. nem bírtam ki sose, hogy egy nap ne toljam be mind a 2 zacskóval. De nagyon szerettem rá az édeset. Ált Raffaello volt az amit ettem rá.
VálaszTörlésAz igen :D akkor te szereted halmozni az élvezeteket :))
VálaszTörlés