2009. július 30., csütörtök

Zene, Zene, Zene

Road - Ne mondd

Gárdony City

Amint azt előre jeleztem, húgommal meglátogattuk egy nagyon jó netes ismerősünket, Tsugumit.
Tsugumi Gárdonyban lakik, tőlünk nem kis távolságra. Ezért szerdán reggel 5kor keltünk, majd az 5:40-es busszal felmentünk Pestre. Onnan vonattal utaztunk tovább Gárdonyba.
Az út nagyon hosszúra sikeredett, hosszabbra sajnos, mint az ott töltött idő. Viszont azt kell, hogy mondjam nagyon megérte! Hiszen azon kívül, hogy nagyon jól éreztük magunkat és végre találkoztunk Tsugumival, megismerkedtünk jó pár új és rendes emberrel. Ugyanis Tsuéknál ott volt 3 barátnője, a két öccse és az unokatestvére. Úgyhogy most megismertük őket is. Mind nagyon jófejek! :)

Mit is csináltunk ott?
Oda-vissza jópárszor megtettük a Tsugumiház és vasútállomás utat, amitől a nagy melegben el is fáradtunk rendesen. Itt sajnos meg kellett válnunk máris a csapat egyik tagjától, Lillától, mert neki már mennie kellett haza. Így hát, mivel Lilla elment a csapat felállása a következő volt: Tsugumi, Szonja, Namo (Tsugumi barátnői), Balázs (Tsu öccse), Dani (Tsu unokatestvére), húgom és én. Találkoztunk még Tsugumi kisebbik öccsével, Mátéval, aki nagyon aranyosan tud sipákolni, ha új embereket lát :).
Aztán visszasétáltunk Tsugumiékhoz és a melegtől kidőltünk, de hogy addig se unatkozzunk, megnéztünk két "horror" filmet, az Inside-ot és az Utolsó ház balra című filmet (előbbit francia nyelven, utóbbit angol nyelven, természetesen mindkettőnél magyar felirat segített minket, bár nem volt bennük sok szöveg :D). Miután megnéztük a két filmecskét, lementünk ebédelni. Grízgombóc levest és rántott husit ettünk krumplival, meg ubisalival, egyébként nagyon finom volt minden. Miután a finom ebédtől erőre kaptunk, elmentünk sétálni és fagyizni. Én megmaradtam a szokásos két gombóc vaníliámnál. Egyébként az ottani fagyi jobban ízlett, mint a hazai. A fagyi elfogyasztása után sétáltunk egy kicsit a Velencei tónál, ami szintúgy tetszett. Itt készült kemény 3db kép, amit fel is fogok tenni a poszt végén. Nagyjából ennyi fért bele a kis időnkbe, mert utána már mehettünk is az állomásra. Az ott töltött idő alatt sokat röhögtünk és a háttérből nézve jókat nevettünk azon, ahogy a csajok nyírták Balázst. Volt mikor dobálták, volt mikor kizárták a lakásból. :D
Egyébként Balázs úriemberként viselkedett és nem vágott vissza, legalábbis akkor amikor mi ott voltunk.
Mikor hazaérkeztünk anyum egyből azt kérdezte, hogy megérte? Tsugumi tényleg olyan jó fej mint emesenen? Mi erre csak azt tudtuk mondani, hogy persze, hogy megérte és reméljük, hogy hamarosan ismét találkozunk és nem csak Tsugumival, hanem a többiekkel is. A második kérdésre pedig az volt a válasz, hogy tényleg olyan jófej mint gondoltunk (sőt lehet még jobb is).
Egyébként Tsugumit egy kicsit szokni kell, mert ő ugyan tagadta, de hugommal arra jutottunk, hogy hiperaktív (ezért húgom el is kezdte Hiperaktív Mókusnak hívni), mert az utcán mindig énekelt, ugrándozott és mindig mosolygott és pattogott, meg az utcán a nyakunkba ugrott. :D egyébként nagyon aranyos volt és visszatérve a megszokásra, mi két perc alatt megszoktuk.

Összegzésben július 29. szerda, volt a 2009-es nyár legszebb és legjobb napja.

Jöjjenek a képek:

Tsugumi és tesóm

húgom, én, Balázs, Dani, Szonja, Namo

húgom, én, Tsugumi, Dani, Szonja, Namo

2009. július 28., kedd

Jut eszembe, el ne menjek zene nélkül

Itt egy újabb csemege.

Dragonforce - Through The Fire And Flames

Utazzunk!

Úgy néz ki, hogy holnap végre húgommal nekivágunk egy kisebb útnak.
Ha minden jól megy, akkor egy internetes ismerősünkkel fogunk találkozni Gárdonyban.
Az út nem lesz rövid.
Bátonyterenye - Budapest (busz)
Budapest - Gárdony (vonat)
Gárdony - Budapest (vonat)
Budapest - Bátonyterenye (busz)
Remélhetőleg sikerül mindenféle bonyodalom nélkül megtennünk a hosszú utat és találkozhatunk Tsugumi-val. Majd ha hazajöttünk írok egy kis élménybeszámolót.
Addig viszont,
Pá!

Elsősegély

Ismét egy örömteli hír.
Túllettem az elsősegély vizsgán, méghozzá sikeresen.
Remélem sikerül így teljesíteni a hátralevő vizsgákon is.

2009. július 27., hétfő

Ismét zene

Ígéretemhez híven, most ismét itt egy jó szám!

Foo Fighters - The Pretender


Telefon

Nem vagyok valami nagy telefon mániás. Ettől függetlenül megnézek minden telefont, mert mint elektronikai kütyü, érdekel a működése. De más értelemben, nem nagyon érdekelnek és nem vagyok az a hetente telefon vásárolgatós típus. Most is egy 3 éves (Sony Ericsson) W300i-m van. Viszont most lehet lesz új telóm, mert a T-mobil-nál van most valami családos akármi (nem tudom pontosan mi, csak anyum mondta, hogy lépjünk be, de akkor jobban járnánk ha vennénk új telefont, mert hűségnyilatkozatos és akkor két évig nem lehet újat venni, az enyém meg lassan szétesik). Szóval most elkezdtem nézegetni a telefonokat. Valami rendesebbet szeretnék, nem ilyen "gagyiságot". Nézelődtem és az a baj, hogy ami nekem tetszik az nagyon drága. Az iPhone-ra gondolok most. Még élőben nem is láttam, de annyi jót hallottam róla és annyira tetszik.
Ilyet akarok! (bár tudom, úgysem lesz) És ha már ilyet, akkor a legújabbat, a 3Gs-t. Július 31től kapható lesz Magyarországon is. A T-Mobil 219 900Ft-nak írja egyenlőre. Két éves hűségnyilatkozattal Ikon 200 díjcsomagban (havi 4 990 Ft) a 16 Gigás 98 990 Ft-ért elvihető. Na már most ennyi pénzem nincs és nem is lesz mert a szegedi SZIN még elvisz a spórolt pénzecskémből. A szívem sajdul bele, hogy nem vehetem meg. Bár nem tudom mit lehet ennyire szeretni egy ilyen kis gépecskén. Nem tehetek róla, mindig is odavoltam az elektronikai dolgokért. Mindenért még a mosógépért is. Minél bonyolultabb valami elektronikája, vagy minél többet tud, nekem annál jobban tetszik. Márpedig az iPhone 3Gs-ben van mit szeretni. Csak egy-két dolgot írok le, hogy mi van benne:
-Teljes érintőképernyő
-GPS
-Giroszkóp
-3G
-Iránytű
-16, vagy 32 gigás kiszerelés
-egy valagnyi játék és egyéb program
-internet magas fokon
-a legszebb, legokosabb, legjobb telefon a világon

Ezeken kívül még rengeteg minden van benne, fel sem tudnám sorolni mindet.
Na, de mindegy. Úgy sincs rá pénzem, így hát maradnak a képek:

Az Erő Elszabadul

Konkrétan most a The Force Unleashed-re gondolok.
A Lucas Arts azt mondta, nem fogja kiadni ezt a játékot PC-re, mert most még nincs olyan konfig, amin futna, meg PC-re játékot kiadni amúgy is felér egy csőddel.
A Lucas Arts nem hazudik, most sem hazudtak a The Force Unleashed tényleg nem jön PC-re.
No, de vajon mi a helyzet a The Force Unleashed Ultimate Sith Edition-el?
Mert, hogy ilyen is van/lesz.
Na, ő már tényleg jön PC-re.

"Egyébként a játék annak, aki játszott a simával, 3 új pályával fog többet nyújtani.
Az alternatív megoldásban a játékos átvette Darth Vader helyét a császár oldalán, majd annak utasítására a Tatooine-ra utazik, hogy ellássa Obi-Wan Kenobi baját. Mindeközben lehetőségünk nyílik Jabba palotájának bejárására, és megküzdhetünk a hírhedt fejvadásszal, Boba Fettel is. Az utolsó bónusz küldetés a Hoth bolygón játszódik, ahol a lázadók leverése a feladat. Itt magával Luke Skywalkerrel kerülünk szembe." by Gamestar

Egyébként aminek még lehet örülni, hogy eddig úgy néz ki, hogy a játék még ez év őszében meg fog jelenni. (mondjuk a sima Force Unleashed annó csúszott két időpontot is, de ez most mindegy)

Most pedig jöjjön akkor egy aranyos kis videó!


Jaku remélem tudtam számolni egy jó hírrel neked így reggelről.
Have a Nice Day! :)

2009. július 24., péntek

Magyarország és a Star Wars

A legújabb hírek szerint van rá esély, hogy George Lucas az új Star Wars-os sorozatot Magyarországon fogja forgatni, mert itt jobb az adókedvezmény.
Remélem tényleg így lesz!
Jót tenne az országnak, mind anyagilag és mind szellemileg is.
Most lesz egy erről szóló riport az M1-en 22:00kor.

Zene-bona

Mint már az feltűnhetett, nagyon szeretem a (számomra) jó zenéket.
Azért úgy írtam, hogy a számomra jó zenéket, mert azért én sem szeretek mindenféle fajta (zenének nevezett) zenét.
Nálam a zene ott kezdődik, hogy hangszeren játsszák, márpedig a dj pult, meg kevergetős hülyeség számomra nem hangszer. Vagy ha az is valamilyen szinten, akkor az igazi hangszerek lebutított, hülyéknek való változata. Szerintem ahhoz, hogy jó zene szülessen, jó zenészekre van szükség. A jó zenész pedig az, aki ismeri a hangszere minden szegletét és annak használatához kellő fizikai és mentális képességgel is rendelkezik, meg persze ott vannak még a tanult dolgok (kotta olvasás) is, az adottságon kívül. Adottság, furcsa szó, nekem sajnos nem sok jutott belőle. Pedig ilyeneket, hogy zenei kreativitás, nem lehet csak úgy megtanulni. Éppen ezért is szoktam én azt mondani, hogy én gitározgatok, nem gitározok.
Ismerek viszont valakit, akinek megvan hozzá az adottsága, tehetsége és elég keményen meg is dolgozott a tudásáért (7 éve zenél). Ő Bodor Máté és ő már nem gitározgat, ő már gitározik, sőt ő már zenél, méghozzá nagyon jól és szépen.
Régebben még amikor klasszikus gitáron tanulgattam, akkor volt egy gitártanárom. Ő csak klasszikus zenéket játszott és hallgatott. Neki volt egy elmélete az egyszerű, gép (tuc-tuc) zenéről. Ami azon alapul, hogy az ilyen zenék, mindig ismétlődnek, mindig van egy egyszerű alap ritmus. Pont emiatt szeretik nagyon sokan, mert nagyon egyszerű és ezt az egyszerűséget bárki fel tudja fogni, fel tudja dolgozni és meg tudja jegyezni (azt szokták erre mondani, hogy fülbemászó). Na már most aki csak az egyszerű dolgokat, zenéket tudja felfogni, az nem gonoszságból mondva, csak a logikával élve, buta. Én ezzel nem a tuc-tuc zenét akarom leszólni, vagy a metál zenét dicsérni, de a metál zene az már egy komolyabb stílus. Sokkal jobban megköveteli a tudást mindattól, aki játssza és mindattól, aki hallgatja. Én nem szeretem az egyszerű dolgokat, lekicsinylőnek tartom. Bár ez csak az én véleményem. Kíváncsi vagyok a tiétekre is.
Addig is, itt egy újabb remekbe szabott metal core (ami ugye egy egy metal műfaj) szám, nagyon jó kis klippel.

Bullet For My Valentine - Waking The Demon

2009. július 23., csütörtök

Kresz

Hejhó!
Sikeresen meglett elsőre a kresz.
Talán majd később leírom a részleteket is, de most Death Note.
Ahoj!

2009. július 22., szerda

Áramszünet

Mostanában majdnem minden reggel elmegy egy pillanatra az áram.
Az előbb is ez történt és már kurvára idegesítő, mert csak egy pillanatra megy el, ami arra pont elég, hogy megszakadjon a letöltés és elvesszenek az irományaim és mentéseim.
Bassza meg az émász, meg a vízművek is, mert azok meg egy hónapig túrták az árkot az ablak alatt reggel 6kor.

SZIN-es tervek

Nyáron, mint tavaly is, megyek ismerősökkel Szegedre, a SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) nevű fesztiválra.
Nekem a tavalyi nagyon tetszett. Megtudtam hallgatni sok zenét, amit szeretek, például a Road-ot, a Depressziót, a Tankcsapdát, az Aljas Kúszóbabot és megismerhettem sok olyan zenét amit eddig nem hallgattam (mondjuk sokukat még most sem hallgatom), ilyenek voltak például a Kiscsillag, a Kaukázus, a 30Y, egy kicsit hallottam a Belgából, a Péterfi Borira viszont nem jutottunk be, mert a "csapat" nagy része 18éven aluli volt és a bolond szervezők Péterfi Borit a cigis reklámsátorba rakták be, ahova csak 18éven felüliek mehettek be. Ebben az évben remélhetőleg máshol lesz, bár szerencsére részemről már mindegy, mert már azóta betöltöttem a kellő korhatárt.
Szóval az idei SZIN. Ahogy néztem a programfüzetet egyel több nap lesz mint tavaly (ez a plusz nap a -1. nap). Ez a nap így ránézésre nem hozott lázba. Számomra az izgalmak ismét a nulladik napon kezdődnek.

18:00-19:15 ROAD
21:15-22:15 DEPRESSZIÓ
22:45-00:00 TANKCSAPDA
A nulladik napon ők a legérdekesebek, ezeken biztos ott leszek.

1.Nap
13:00-14:45 Dumaszínház: Kiss Ádám és Badár Sándor
19:45-20:45 30Y
20:15-21:45 Alvin és a Mókusok

Aztán itt még a nap végén még vannak külföldi cuccok is, de ezeket nem ismerem. Majd oda megyünk amelyik jobbnak tűnik

2.Nap
13:00-14:45 Dumaszínház: Aranyosi Péter és Beliczai Balázs
18:40-19:35 Metallicum (Metallica-tribute)
21:05-22:05 Iron Maidnem (Iron Maiden Tribute)
22:30-23:50 Ossian

3.Nap
13:00-14:45 Dumaszínház: Kovács András Péter és Kőhalmi Zoltán
20:30-22:00 Kiscsillag
21:05-22:30 Auróra
Aztán itt kettő sajnos eléggé ütközik, pedig mind a kettőt megakarom hallgatni.
22:30-00:00 Péterfy Bori és a Love Band
23:00-00:00 Hollywood Rose ( Guns N' Roses Tribute)

Igaz, hogy a Hollywood Rose-t már láttam egyszer, de muszáj lesz ott lennem, nem tudnám kihagyni. Nagyon jól nyomják!

Szóval a SZIN Augusztus 25-én kezdődik és Augusztus 29-ig tart.
Viszünk majd kamerát és fényképezőt, szóval lesz utána anyag bőven.

2009. július 20., hétfő

Depresszió - Kezdjük el!

Szerintem magyar zenekarok közül a Depresszió az egyik legjobb ( persze vannak tőle számomra jobbak pl. Bodor Máté zenéi, vagy a Tűzmadár, de azért nagyon jó zene).
Ritmusos, dallamos, kicsit metálos, tartalmas a szövege. Szóval nagyon jó kis zene!
Előbbi állításomra itt egy jó példa!

Halállista



Elkezdtem nézni a fent említett anime sorozatot.
Szerintem a japánok nagyon okos és ügyes emberek, ettől függetlenül viszont kicsit bolondok is.
Annyi minden okos dolgot ki és feltaláltak, viszont nagyon sok brutális marhaságot is.
Ott vannak az animék és a mangák is, vannak köztük jók és talán még több rossz is. A hentait meg a yaoit meg szerintem meg sem kell említenem, bár van pár ismerősöm akik azt mondták, hogy ezek között is vannak értelmesebbek.
Én eddig anime-ből az Inuyasha-t néztem, ami nagyon tetszett. Megnéztem az összes leszinkronizált részt és a maradékot is, japán hanggal és magyar felirattal. Nagyon szerettem/szeretem, kár hogy nem fejezték be a történetet, hanem abbahagyták. Mondjuk a manga folytatódik tovább, de az már nem olyan. :(
Szóval most elkezdtem a Death Note-ot (aliasz Halállista). Egyelőre a harmadik résznél tartok, meg belenéztem a film változatba is, mert valamelyik nap, ahogy kapcsolgattam a tévét, pont az ment az AXN-en. Eddig tetszik az anime, pedig ez nálam ritka. Igaz, hogy az Inuyasha-t nagyon szerettem, de sok másikat meg nem (pl. Naruto, Bleach, Fullmetal Alchemist, Yu Yu Hakusho és nekem valahogy a Dragon Ball sem jött be). Visszatérve a Halállistára. Egész jó anime. Izgalmas, jópofa történettel. Igazán érdemes megnézni pár részt. Kifejezett öröm, hogy ebben az anime-ben nincs elbaszva a magyar hang sem, azzal is élvezhető. Én ettől függetlenül japánul, magyar felirattal nézem.

Inentől erős a spoiler veszély!


Na, szóval! Vannak a Halálistenek, akiknek van egy füzet szerű Halállistájuk. Akinek ebbe a listába belírják a nevét, az meghal. A Halálistenek látják az emberek nevét és életük hosszát, akit a listával idő előtt megölnek, annak a maradék évei hozzáadódnak a Halálisten éveihez. Így lesznek a Halálistenek halhatatlanok. Maga a történet úgy kezdődik, hogy egy Halálisten ( Ryuk ) ledobja a Föld nevű bolygóra az emberek közé a listáját. Miért dobja le? Csak, mert egyszerűen unatkozott. A Halállistát egy Yagami Light nevű japán diák találja meg. Miután rájön, hogy a lista valódi, elkezdi sorra kiirtani a veszélyes bűnözőket. Hogy ez miért nem jó? Azért mert a törvény szerint bűnözőt ölni is bűn, ezért Light-ot keresi a rendőrség. A rendőrséget pedig egy ügyes és leleményes L nevű titokzatos idegen is segíti. No, de Yagami is leleményes, ugyanis az apja vezeti a rendőri nyomozást és alkalomadtán belenéz a számítógépen az aktákban, hogy hol áll a nyomozás. Megkezdődik a macska egér játék! Light arra utazik, hogy minél több bűnözővel és L-el végezzen, hiszen L fenyegetést jelent neki. L pedig azért küzd, hogy el kapja Light-ot. Persze Light nevét nem tudják. A titokzatos gyilkost egy becenévvel, egyszerűen Kira-nak hívják.


Remélem van aki kedvet kapott hozzá! Lehet, hogy elsőre hülyeségnek tűnik. Nekem is annak tűnt, de tagadhatatlan, hogy jó anime.

Itt van még pár kép:

Ryuk a Halálisten






Yagami Light







2009. július 19., vasárnap

Vezetés

Mint páran tudjátok, most kezdtem meg a jogosítvány megszerzéséhez vezető hosszú utat.
Egyenlőre a kresznél járok, majd csütörtökön lesz a vizsga, de most nem erről szeretnék írni, hanem a vezetésről. Eddig 3szor volt alkalmam vezetni. Mind a 3 alkalom körülbelül négy éve.
Kipróbáltam a régi Skoda Favorit-unkat. Furcsa volt. Kicsi voltam. Viszont tetszett nagyon. Igaz nem sokat vezettem, 3 alkalommal nem sok mindent lehet megtanulni.
Ma apum mondta, hogy vezessünk egy kicsit, hogy a rutinon majd ne legyek olyan béna. Mondanom sem kell, hogy örültem mint majom a farkának. Azóta már egy Skoda Fabia-nk van. Tök más mint a régi Skoda. Ami nagy pozitívum az a szervó kormány. Nagyon könnyű kanyarodni és az úton maradni egyaránt. Viszont észrevettem egy kis negatívumot is, a kuplung nincs jól beállítva, nagy a holtjátéka. Ezért a lejtőről elindulásnál le is fulladtam egy csomószor, mert nem éreztem rendesen, hogy hol fog a kuplung. A végére már remegett a bal lában, de a végén összehoztam. Mondjuk a sikeres lejtőn elinduláshoz vezető utamat húgom igen erősen szabotálta, hogy minden lefulladásnál a fülembe ordította, hogy "Tönkre teszed a kocsit!", meg "Félek!", aztán egyszer csak sikítva kiugrott a kocsiból és elszaladt. Utána máris sikerült a dolog :D Szóval elsőre a vezetés nagyon nem könnyű, de nagyon élvezetes és szerintem bármilyen kocsit vezetni új élmény. Egy kis bajom volt még, méghozzá az, hogy menet közben nem éreztem annyira hogy az úton hol van a kocsi, mert én mindig az anyósülésen ültem eddig és ezért a kocsi jobb oldalához szoktam. Mondtam is anyuméknak, hogy nekem majd olyan kocsi kell, ahol a jobb oldalon van a kormány. :)

Alkohol

Pénteken (2009.07.17) történt velem és az alkohollal egy érdekes dolog, de ahhoz hogy ez értsétek ismernetek kell alkohol fogyasztási szokásaimat. Ami ennyi: Nem iszok alkoholt.
Legalábbis nem nagyon, tavaly kezdtem el iszogatni, de csak olyan szinten, hogy ha ünnep, vagy valami volt, akkor apummal koccintottam egyet. Ez így volt nagyon sokáig és így is lesz. Azonban (május 31-én) betöltöttem 18. életévemet. Csütörtökön pedig kaptam egy meghívást volt osztálytársamtól a 18. születésnapjára ( mint utólag kiderült ez csak egy elő születésnapi buli volt. ). Szóval Pénteken előbb eljöttem kreszről. Bementem a CBA-ba, hogy vegyek valamit a buliba. Ádám (akinek a bulijába mentem) mondta, hogy inkább chipset vigyek mert más van bőven. Közben találkoztam egy jó barátom apukájával, ami a történet szempontjából nem lényeges, de örültem a találkozásnak, nagy fazon az illető :) Na, ott tartottam, hogy bementem chipsért és nagyon meleg volt kint, ezért gondoltam kipróbálom a személyimet és veszek egy doboz hideg sört. Ez elég sokáig tartott mivel nem ismerem a söröket. Végül Gösser-t vettem, mert annak legalább frappáns, német a szlogenje. Kifizettem szépen. A boltos meg is jegyezte, hogy ez a személyi még elég friss. :D
Miután Terenyére értem, a buszról leszállva, kinyitottam a sört (azért nem Tarjánban ittam meg, mert már nem lett volna rá időm, ugyanis indult a busz). Mire Ádámékhoz értem megittam, hiszen nagyon meleg volt és nagyon jól is esett. Egyébként eddig kétféle sört ittam ezzel együtt, Kozel-t és Gösser-t. A Gösser jobb. Ádámnál mint arra először is gondoltam, már keményen ment a piálás. Kipróbáltam én is. Furcsa érzés az alkohol fogyasztás és az alkohol által keltett érzések. Végkifejletben arra jutottam, hogy nem hiányzik ez nekem, de ennyire ne siessünk előre. Csak közben had mondjak még valamit.


Egybéként az előbulin rajtam és a házigazdán kívül még ketten voltak. Az egyik gyerek fölöttem járt általánosban, a másik meg ismert engem, mert amikor meglátott egyből így szólt "Szevasz Laci! Hogy vagy?". Nekem viszont fogalmam sem volt, hogy ki a fene az. Az arcmemóriám jó, tudtam, hogy ismerem, viszont a névmemóriám nem a legjobb. Utóbb említett gyerek hozott egy üveg Apricot pálinkát. Ennek a háromnegyede már hiányzott mire odaértem. Ennek ellenére egyből koccintani akartak velem, aminek az lett az eredménye, hogy leküldtem két rövidet. Aztán még koccintani kellett Cseresznyés Brandlyvel, ebből csak egyet ittam (egyébként nem szeretem a meggyet és a cseresznyét, ezért nyugodt szívvel mondhattam, hogy nem kérek többet). Közben megérkezett Kriszti (volt osztálytárs). Utána Ádám még hozott Unicumos üveget, azért mondom hogy üveget, mert mint kiderült bor volt benne. Ha összesíteni akarom a dolgot, akkor aznap ittam egy sört, 2 rövid pálinkát, egy brandly-t, meg egy kevés ismeretlen eredetű bort
Hatások: kicsit tántorogva mentem, meg akadozott a nyelvem, viszont a tudatomon semmi változást nem vettem észre, ugyanúgy jól éreztem magam mint előtte, ugyanúgy gátlásos voltam mint előtte, ugyanazt gondoltam a dolgokról, mint előtte. Hát akkor mire is jó ez az egész? Fogalmam sincs, ezért akartam kipróbálni egyszer, hogy mi a jó ebben. Hogy miért issza magát részegre sok diák minden pénteken? Nem tudom, én nem éreztem jobban magam tőle. Mondjuk annyira nem is voltam részeg, mint az átlag diákok, mert nem volt rossz a közérzetem, nem hánytam, semmi bajom nem volt egész este és másnap se.
Szóval az hogy iszol nem baj, ritkán belefér, de hogy valaki azt mondja hogy csak így tudja jól érezni magát, akkor azt szívből sajnálom. Miért csak akkor tud bulizni, ha pusztítja az amúgy is kevés agysejtjét? A cigit még ennyire sem értem. Már azt is kipróbáltam 10-11 évesen, de nem szoktam rá. Miért? Mert fölösleges hülyeség. De mit mond a cigis?
-"hagyjá' má' more, a cigi legalább megnyugtat"
-Vagy csak csökkenti az elvonási tüneteket.
-dehogy is, nem vok én függő, abba tudnám hagyni. de minek?
-igen barátom, ez a fasza hozzáállás.

Végül is arra akartam kilyukadni, hogy fölösleges és értelmetlen az egész. De azért kíváncsi lennék a ti véleményetekre és tapasztalataitokra is.
Még egy fontos dolog a végére!

Bodor Máté és Theodore Ziras Jamming "Evermore"

Valami Fantasztikus!

Tigi nekikezd a blognak

Több ismerősöm is javasolta, hogy kezdjek el blogolni. Gondoltam, oké, elkezdek. Nézelődtem, hogy hol blogoljak, aztán észrevettem, hogy én már akartam blogolni, hiszen erre az oldalra már 2008 augusztusában regisztráltam. Nem tudom miért nem használtam és hogy miért felejtettem el ezt az oldalt, de ez most nem is lényeges. Majd később még irogatok, majd igyekszem magamról is írni egy két dolgot. Most viszont legyen elég annyi, hogy szar az idő, fúj a szél.
Mentem, bye!